Kronos Mortus Review

By: Morgal
November 16th, 2012

VON – Satanic Blood Album Review

A 80-as évek végén, 90-es évek elején amikor még a black metál igencsak gyerekcipőben járt alakult egy zenekar ami a mai napig megmaradt a műfaj rajongóinak emlékezetében, ez pedig a Von. Igaz csak egy demo anyag kiadásáig léteztek, mégis meghatározóan egyedit alkottak és a stílus nagyjai között tartjuk számon őket. Több, mint egy évtizeddel a feloszlásuk után 2010-ben a banda némi tagcserét követően újra összeállt és a demo mellett több EP, Split, Live és válogatás anyagot is kiadott. Most azonban 2012-ben (épp Helloween-kor) egy hivatalos nagylemez jelent meg a régről már jól ismert Satanic Blood néven.

Az albumon 19 szám kapott helyet, egész tartalmasra sikerült a maga 57:54 hosszúságával. Ha ránézünk a tracklist-re egyből láthatjuk, hogy ezen bizony található jópár régi nóta is, hogy csak párat említsek, a Watain (amiből a népszerű svéd zenekar neve is eredeteztethető), a Christ Fire vagy a Veinen. A klasszikusok mellett természetesen a korábbi kislemezről is találhatunk számokat. Az anyag egészét tekintve a hangzás jelentős ráncfelvarráson esett át az 1992-es Satanic Blood óta. Az akkori kazettán terjedő lázadó felvételhez képest ez a nagylemez már kiegyensúlyozottan és tisztábban szól, mégis megőrizte lényegét és mondanivalóját. Venien hangja mindig is egyediséget kölcsönzött a Von-nak, ami inkább közelebb áll a a death metálos hörgéshez, mint a károgáshoz – ez persze meglepően jól passzol a minimalista stílusukhoz. A gitár témákra leginkább a néhány riffből kreált darálás jellemző, kerülnek minden féle dallamot vagy harmóniát. Viszont egyzerű szerkezetüktől függetlenül abszolút sötét és vészjósló hangulatot keltenek, ezt csak fokozzák a szinte végtelen hatású blast beat-es dob ütemek, itt-ott némi variálással.

A lemezen ám nem csak gyors számokat vannak, hanem felkerült rá a - már a demo anyagon is szerepelt – Veadtuck című instrumentális szám ami különcsége ellenére egy nagyon jól eltalált darab. Személyes kedvencem a Christ Fire és a Veinen. Ezek a számok olyan sötétek és hidegek, hogy már-már hipnotikus hatást keltenek a hallgatóban. Ez az amiért a Von forradalmian újat alkotott és ennek hatását megfigyelhetjük a műfaj többi képviselőiénél is. Például a Darkthrone legendás Transylvanian Hunger albuma dallamosabb jellege ellenére kísértetiesen hasonló hangulatú. Megérte vajon 20 évet várni erre az albumra? Ezt mindenki döntse el maga. Azonban annak ellenére, hogy már nem nekró minőségben halljuk a nótákat és ez sokaknak szentségtörésként hathat, ez az album határozottan jó. Nem csak minőségben és mennyiségben, de megfelelő értékrendet is képvisel. Nekem nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom aki szereti az old school black metált.

(Source: kronosmortus.com)

VON - Satanic Blood (Open Edition) (Digital Album)

vVurMzflessshhh Publishing

Cat/Sku#: VR D0007

Artist: VON
Title: Satanic Blood (Digital Album)
Audio Format: Digital Album
Publisher/Distributor: vVurMzflessshhh Publishing (USA)
Digital Release Date: 2012
Illustration By: VENIEN

Track-Listing:
01. Jesus Stain
02. Devil Pig
03. VENIEN
04. Release
05. Veadtuck
06. Vennt
07. Evisc
08. Goat Christ
09. Dissection InHuman
10.
Cat/Sku#: VR D0007

Artist: VON
Title: Satanic Blood (Digital Album)
Audio Format: Digital Album
Publisher/Distributor: vVurMzflessshhh Publishing (USA)
Digital Release Date: 2012
Illustration By: VENIEN

Track-Listing:
01. Jesus Stain
02. Devil Pig
03. VENIEN
04. Release
05. Veadtuck
06. Vennt
07. Evisc
08. Goat Christ
09. Dissection InHuman
10. Chalice of Blood
11. Blood Von
12. Christfire
13. Backskin
14. Watain
15. Blood Angel
16. Lamb
17. Satanic Blood

Recording Lineup:
Jason Ventura (VENIEN) (vocals | bass)
Jon Gonzalez (Lord Giblete) (guitar)
Charlie Fell (drums)

Digital Bonus includes: 25 additional bonus tracks taken from rare VON demos | EP:
- Satanic (1990) (Cat/Sku#: VR D0001)
- Satanic Blood (1992) (Cat/Sku#: VR D0002)
- Blood Angel (1992) (Cat/Sku#: VR D0003)
- Satanic Blood (7" Vinyl EP) (2010) (Cat/Sku#: VR LTD0001)
+ digital copies of original demo cassette tape sleeves and covers

The long awaited official album from VON debuts after 20+ years! The wait is finally over! VON creator "VENIEN" entered the Von Records studio to record 17 classic songs from "The Demo Years" of VON
Read more…